"Egyedül te adtad nekem (...) azt a szerelmet, amelyben nem maradtam magamra, amelyben semmit nem lehetett félig, alig, éppenhogy; mert minden mozdulat hiányzó része ott volt tenálad, ahogy minden mondat, gondolat és tett második fele."

a mai összes ihletemet már papírra vetettem szóval igazából nem is tudom mit írhatnék. csak ismételgetni tudom magam. szerelmes vagyok de annyira mint még soha. (: és ez olyan jó érzés. megnyugtató a tudat. bár egyszer-kétszer sikerül összevesznünk de aztán végülis hamar kibékülünk. szóval ez ilyen szempontból nem is para csak éppen akkor amikor ez van. egyébként meg nagyon boldog vagyok vele. ő igazán szeret. és neki mindent elmondhatok. vele mindent megoszthatok. és mivel mostanság igencsak baráthíjján vagyok mivel egy-két ember van akire tényleg lehet számítani ezért még jobban értékelem hogy ő van nekem és számíthatok rá bármi van. (:

"Ha van valami amit megbánhatsz életed során, az az, ha nem használsz ki minden percet arra, hogy boldog légy.. az már teljesen lényegtelen, hogy mitől. Lehetsz attól, hogy rájössz arra, hogy te is tetszel annak a helyes srácnak; vagy attól hogy valóra válik egy álmod; hogy táncolsz az esőben; hogy érzed, csak a tiéd az a pillanat; érzed, hogy szeretnek.. mert a boldogságnak rengeteg árnyalata van. Nem mindenki tudja először, hogy neki mi az, de ha te már rájöttél soha ne hagyd elveszni!"

én megtaláltam a boldogságom. és most azon vagyok hogy soha ne veszítsem el. életem legnagyobb kincse az én szerelmem. csak picit változtatnom kell magamon. az motivál hogy szeret engem és énis őt. és pontosan ezért próbálok változni. érte bármit. most hogy tisztalap volt meg minden tényleg olyan igazi a kapcsolatunk. egyszerűen mindennél boldogabb vagyok amikor együtt töltjük az időt. az hogy reggel képes vagyok felkelni az azért van mert tudom hogy nemsokára láthatom és ha csak 5 percre is találkozunk de sokkal jobban érzem magam attól hogy megölelhettem és hogy puszitkaptam tőle. én csak szerelmes vagyok. <3

"Ledobtam magam az ágyra. Fáradt voltam, de tudtam, hogy nem fogok tudni elaludni. Túlságosan zsongott a fejem. Úgy zsizsegtek benne a gondolatok, mint egy eltévedt, zajos méhraj.. időnként még csíptek is. Sőt, nem is méhek voltak, hanem darazsak - mert a méhek csípnek egyet, aztán meghalnak; de engem ugyanazok a gondolatok szurkáltak újra meg újra."

és akkor rájöttem.. hülye voltam. eldobtam magamtól azt az embert aki egész életemben gyakorlatilag a legjobb volt hozzám. igen voltak nézeteltéréseink. nem is kevés. de amit tettem, ahogy elintéztem ezt az egészet.. nem így kellett volna megoldani. de hibáztam és hibázni emberi dolog. ezért megpróbáltam helyrehozni a dolgot. és azt hiszem sikerült is vagy legalábbis ha nem is teljesen de részben igen. megbeszéltünk mindent. tényleg mindent. és igazság szerint még most is kicsit bűntudatom van amiatt amit csináltam. demostmár nemtudok rajta változtatni csak helyrehozni. és ezért most viszont tényleg mindent megfogok tenni. azt akarom hogy boldog legyen.
 

"Van egy mondat, ami még a ‘már nem szeretlek’-nél is sokkal fájóbb tud lenni: a ‘nem bízom benned’. Az elsőnek valaki máshoz van köze, s mint tudjuk, a szív döntéseit nem lehet megkérdőjelezni. A másodiknak viszont kizárólag Te vagy az oka.. ráadásul ilyenkor nem csak Neki okozol csalódást, hanem ezzel együtt magadnak is."

"Mindannyiunk életében vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem azért küldettek hozzánk, hogy végig velünk maradjanak - sokkal inkább azért, hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat, örökre. Ha pedig eljön a nap, el kell őket engednünk és nem tehetünk semmit. Óriási bennünk a veszteség.. pedig igazából kaptunk valamit."

egyszer régen kaptam egy láncot. mindennap viseltem. sosem vettem le. aztán egy nap... miután kisétált az életemből az a személy akitől kaptam levettem. nehéz volt viselni azt a láncot. nem kívánt emlékeket ébresztett bennem akárhányszor ránéztem. valamiért most újra megtaláltam. és felvettem. gondoltam már nem számít hiszen régen volt. csak hogy nagyobb ereje van annak a láncnak mint gondoltam. nem az emlékek miatt. hanem a negatív dolgokat hozta vissza bennem. amit már régen kitöröltem. de már egyszer talpra álltam. nem hagyom magam újra a földre taszítani. csak most még nem tudom levenni. kicsit mintha magamat bűntetném ezzel. pedig nem szabadna. most csak a tanulásra meg a boldogságomra kéne koncentrálnom.